udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 1 találat lapozás: 1-1

Névmutató: Fischer, Iancu

1995. november 25.

Dr. Kovács Albert bukaresti egyetemi tanár, orosz irodalom szakos, Dosztojevszkij-szakértő, alapító- és vezetőségi tagja a Nemzetközi Dosztojevszkij Társaságnak nov. 21-étől éhségsztrákjba kezdett, tiltakozásul bizonyos szekus-csoportosulások /Securitate/ nyíltan alkotmányellenes tevékenysége ellen. Sajtóértekezleten ismertette, miért kezd éhségsztrájkot. Könyvet ír a felfüggesztett román forradalomról Revolutia suspendata, Flashback jurnal címen. Elmondta, hogy 1989 márciusától részt vett a forradalmat előkészítő értelmiségiek mozgalmában. 1989 után az intézmények vezetőségében ugyanazok maradtak, akik régen voltak. Amikor felszólalt ez ellen, akkor kezdődtek a személyét érő támadások. 1990 szeptemberében elmozdították tanszékvezetői állásából. Mindezekért Iancu Fischer dékánt, kisebb mértékben Emil Constantinescu rektort teszi felelőssé. Szerinte a dékán a KGB-vel áll kapcsolatban. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 25-26./ Kovács Albert bejelentette, hogy nov. 27-től felhagyott az éhségsztrájkkal, mert leromlott egészségi állapota kórházi kezelést igényelt. Az őt ért sérelmek orvoslásáért továbbra is síkraszáll, egyelőre Maior oktatási miniszterhez, Magureanu SRI-igazgatóhoz és Iliescu elnökhöz eljuttatott levelével. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 28./


lapozás: 1-1




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék